Az Achilles-ín gyulladás, szakadás

Az Achilles-ín a legnagyobb az emberi testben lévő inak közül,  igen sérülékeny, és a leggyakrabban sérülő, elszakadó ín. A sportolók  vannak leginkább kitéve ennek az ínnak az elszakadásától, ez a sérülés, rögtöni orvosi ellátást igényel. Az Achilles-ín gyulladása még gyakoribban előforduló betegség.
Az Achilles-ín gyulladás, szakadás

Az Achilles-ín a legnagyobb az emberi testben lévő inak közül,  igen sérülékeny, és a leggyakrabban sérülő, elszakadó ín. A sportolók  vannak leginkább kitéve ennek az ínnak az elszakadásától, ez a sérülés, rögtöni orvosi ellátást igényel. Az Achilles-ín gyulladása még gyakoribban előforduló betegség. Ennek a tünetei: reggel a lábszár merevsége tapasztalható, illetve az Achilles-ín érzékenysége a sarokcsonthoz való tapadása felett. A sportolás  után jelentkező  fájdalomérzet eleinte gyengébb, majd idővel egyre erősebbé válik. Az ín mentén először duzzanat jelenik meg,  majd  megvastagodhat.

Az Achilles-ín szalagszakadás

Az ínszalagok szerepe, hogy az ízületeket  stabilizálják, az izmokat az ízületekhez rögzítsék. A sérülés általában valamilyen trauma, rossz mozdulat következménye lehet. A gyógyulási folyamat hosszadalmas.

Az íngyulladás, és szalagszakadás ok lehet túlerőltetés, mely  sok esetben  a vádli izomzatának merevsége miatt következik be. Ennek elkerülése érdekében fontos a megfelelő nyújtógyakorlatok és a bemelegítés elvégzése , és a megfelelő cipő kiválasztása. A hirtelen túlerőltetés növeli az íngyulladás, és a szalagszakadás  kockázatát.

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on linkedin

Ízületi problémái vannak?

Van rá megoldás! Nézze meg ajánlatunkat!